Farádi Veres Izabella

Farádi Veres Izabella festőművész, Alsótold szülötte…

1884-ben látta meg a napvilágot a Cserhát vidéki kisfaluban. Szülei toldi birtokosok voltak, kisgyerekkorát itt töltötte. Később Budapesten az angolkisasszonyok zárdájában nevelkedett, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Székely Bertalan és Nádler Róbert voltak a tanárai. Tanulmányai befejeztével két éves olaszországi ösztöndíjat kapott, de nehéz családi körülményei miatt nem tudta ezt elfogadni. Csaknem két évtizedig rajztanárként működött, majd 41 évesen nyugdíjazását kérte, és innentől fogva újra minden energiájával a festészet felé fordult. 1925-től rendszeresen részt vett bel- és külföldi kiállításokon. Munkái szerepeltek milánói, londoni (1930), amszterdami (1939) és New York-i női képzőművészeti kiállításokon. 1925-ben Budapesten és Balassagyarmaton, 1940-ben a budapesti Műterem kiállító helyiségeiben volt gyűjteményes tárlata. Elmondása szerint, már kisgyerekkorától fogva rajzolt, falra, bútorra, ha nem volt ceruzája, krétája, akkor szeggel. Főként olajképeket festett, de kedvelte az akvarellt és a pasztelt is. Életművében a palóc vidéknek és tájnak állít maradandó emléket. Figurális alkotásaiban a palóc nép életéből vett pillanatképek, míg tájaiban a vidék jellegzetes hegyes-völgyes részletei jelennek meg. “Pompás színérzékét, leheletfinom, ködszerű, meleg színárnyalatait” méltatta a korabeli kritika. Sajnos a II. világháború alatt sok műve elpusztult. Festészetének egy-egy remek darabja azonban még ma is megtekinthető a Nemzeti Múzeumban és a Balassagyarmati Palóc Múzemban. Szent Imréről készült képét pedig – élete vége felé – ő maga ajándékozta az Alsótold szomszédságában fekvő Cserhátszentiván római katolikus templomának, ahol jelenleg is látható. 1968-ban Budapesten halt meg, Alsótold temetőjében nyugszik. Munkásságát a valóságábrázolásra törekvő művészeti irányok megtestesüléseként tartja számon művészettörténetünk.