ALSÓTOLD
Az Északi-Cserhát minden égtáj felől hegyekkel határolt völgyében települt meg Alsótold. Budapestről az M3-as autópályán Hatvannál a 21. sz főútvonalon a szécsényi elágazó után világörökség Hollókő felé igyekezve érhető el a település.
Őshonos erdőségek koszorúzta hegyek között, a Zyúnyi-patak festői, keskeny völgyében fekszik. A közeli városok Pásztó (13 km), Szécsény (19 km) Balassagyarmat, Salgótarján, Hatvan (40 km), eddig is , s valószínű a jövőben is meghatározzák a településünk életét.
A túrázók számára is igen kedvelt, a hegyekkel-dombokkal körül vett táj, hiszen a település határait érinti a kék-túra útvonal.
2003-től a túrázásban megfáradt vendégeknek pihenésre alkalmas szállást is tud biztosítani az Önkormányzat. Reméljük, hogy ez által is egyre többen látogatnak el a jó levegőjű és természeti szépségeiről híres Nógrád Megyei cserháti településre.
A település alapvető infrastruktúrája kiépült, a falukép rendezett.
A település a pásztói központú Kistérség tagja.
|